Az alapítvány


Bemutatkozás

A Tappancs Állatotthon Alapítvány 1998-ban jött létre, majd ezt követően még hat évig működött Tatán, telephely nélkül, ideiglenes befogadók segítségével. Hat év elteltével az alapítvány átkerült Tatabányára és 2004. májusától itt működött tovább, még mindig telephely nélkül. Az alapítvány jelenlegi vezetője és még két másik állatbarát a Polgármesteri Hivatal Jegyzőasszonyához fordult tanácsért és segítségért, ahol nagy örömmel fogadták ténykedésünket, és felajánlották, hogy területtel hozzá tudnának járulni a munkánkhoz, de pénzzel sajnos nem tudnak támogatni bennünket. 2005. év végén, a Komárom-Esztergom Megyei Mentálhygienes és Rehabilitációs Intézmény által bérbe adott földterület segítségével, végre elkezdődhetett az állatotthon építése, kialakítása.

Az Alapítvány szeretne egy olyan európai színvonalú állatotthont kialakítani, illetve működtetni, mely elsődlegesen a kóbor, illetve magára hagyott állatok átmeneti elhelyezését, valamint felelősségteljes, szerető gazdához való kiközvetítését tűzte ki céljául. . Az elmúlt években több ezer kutyának találtunk új, szerető otthont, és reméljük ez a szám a jövőben csak növekedni fog.

Az Alapítvány árvái olyan állatok, akik már eddigi életük során is nagyon sok megpróbáltatáson mentek keresztül. Megkínozták, bántalmazták őket, embertelen körülmények között tartották őket, vagy csak a volt "gazdájuk" - akit ezek a kedves kis árvák hűségesen szolgáltak éveken át - egyszerűen megszabadult tőlük, és kitette őket az utcára. Csapatunk számára a legfontosabb az, hogy a pártfogásunkban lévő állatok testi és lelki rehabilitációját biztosítani tudjuk. Lehetőségeinkhez mérten évről-évre, fokozatosan próbáljuk fejleszteni állatotthonunkat, hiszen nagy álmunk hogy egyszer majd egy olyan európai színvonalú állatotthon tudunk itt működtetni, melyben minden feltétel adott védenceink legkorszerűbb ellátására, gondozására.

A Tappancs Állatotthon védencei minden esetben chippelve, oltva, ivartalanítva kerülnek végleges, új családjukhoz, akiket nagy körültekintéssel választunk ki. Minden örökbefogadóval sokat beszélgetünk, megismerjük igényüket és ennek megfelelően ajánljuk árváinkat. A gazdi jelölteknek az örökbefogadás előtt egy kérdőívet is ki kell tölteni, mely alapján kiszűrhetjük az esetlegesen nem megfelelő jelentkezőket. Természetesen aki tisztában van azzal, hogy mivel is jár egy állat tartása, gondozása, melyek kedvencünk igényei, és jól átgondolta örökbefogadási szándékát, könnyedén, és tökéletesen válaszol kérdéseinkre. Az örökbefogadónak szívesen adunk tanácsokat, ajánlunk esetlegesen szakirodalmat vagy kutyaiskolát, állatorvost. Mindenben szívesen segítünk, hiszen a célunk az, hogy minden védencünknek megtaláljuk az álomotthont és az örökbefogadók is megtalálhassák azt a kis árvát aki addigi életükből hiányzott.



Szintén nagyon fontosnak tartjuk a környékbeli szuka kutyák, macskák akciós ivartalanításának meghirdetését is. Ezzel elkerülhető lenne a „felesleges szaporulat”, valamint csökkenhetne a magára hagyott, gazdátlan állatok száma.

Tevékenységeink, elért eredményeink

Alapítványunk mindent elkövet azért, hogy a magyarországi állatvédelem minden területén minél jobb eredményeket érjen el. Fő tevékenységünk az alapítvány menhelyének üzemeltetése, melynek alapvető célja, hogy átmeneti otthont biztosítsunk a kóbor illetve magára hagyott állatok számára, és védenceink testi-lelki rehabilitációja után, felelősségteljes, szerető otthonokba jutassuk a pártfogásunkban lévő állatokat. Számos eredményt elértünk már eddigi munkák során, melyekre nagyon büszkék vagyunk:

Sokáig telephely nélkül működtünk, átmeneti befogadók segítségével próbáltunk segíteni a kóbor állatokon. Miután alapítványunk lehetőséget kapott, jelenlegi telephelyünk használatára, nagy lelkesedéssel vágtunk neki az állatotthon kialakításnak. Mint azt már előzőleg említettük, ez a terület korábban sertéstelepként funkcionált és mi eléggé elhanyagolt állapotban vehettük birtokunkban. Ebből az állapotból, kemény munkával és sok kitartással sikerült jelenlegi állapotára fejlesztenünk, melyhez mindig az állatok iránti szeretet adott erőt.

Az elmúlt években - mióta menhellyel rendelkezünk – több mint 3000 kutyának sikerült új otthont találnunk.

2008 óta a helyi hatóságokkal, rendőrséggel együttműködve lépünk fel az állatkínzók ellen. Mindent lakossági bejelentésnek utánajárunk és a hatóság segítségével többnyire sikerül felelősségre vonni a „tulajdonost” illetve az állatkínzót. A bántalmazott állatoknak (amennyiben idejében érkezünk), a hivatalos elkobzás után új otthont keresünk.

Lakossági hirdetéseink segítségével is számtalan gazdás kedvencnek kerestünk és találtunk már új családot, otthont.

Helyi hatóságok, gerinces állatok ellen elkövetett bűncselekmények esetén kikérik alapítványunk tagjainak szakvéleményét

Ha lehetőségeink engedik, részt veszünk a nagyobb méretű állatvédelmi mentőakciónkban. Eddigi működésünk során, már három ilyen eset is történt: Soproni mudik esete – 10 mudi került a gondozásunkba az eljárás során; Inárcs-Újlengyel – Blöki Alapítvány kutyáinak mentőakciója – összesen 18 kutyát mentettünk ki onnan, melyekből már 16 gazdis. Oroszlányi gyepmesteri telep –mentőakció a telep átszervezése miatt: az összes bent lévő állatot sikerült megmenteni az elaltatás elől.

Ivartalanítási akciók szervezése

Felhívások, cikkek a felelős állattartásról.

Rendezvények szervezése a menhelyen, amely során a családok kilátogathatnak hozzánk, megismerkedhetnek munkánkkal, feltehetik esetleges kérdéseiket. (Örökbefogadó - családi napok, Kutya-karácsony) Kikapcsolódás a család minden tagjának, korosztályának.

Minden hétvégén mentor program várja azokat, akiknek nincs kutyájuk. Sétáltatnak, és szocializálnak, ez jó embernek, és a bent lévő gondozott kutyáknak egyaránt.

Távolabbi terveink között szerepel (országos állatvédelmi célkitűzés) a tatabányai gyepmesteri telep és az állatmenhely működésének összehangolása.

"Egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogyan az állatokkal bánik."

- Mahatma Gandhi